A véletlen halálos játéka...
A Márai-véletlen a Szulák Könyvklub ajánlásával -kritika


Peter Weiler első regénye kiváló és lebilincselő krimi, hatásosan nyakon öntve nem kevés misztikával és okkultizmussal. Szerzőjében a hazai zsáner nyugati színvonalú szerzőjét üdvözölhetjük, aki felkészülten birkózik meg a műfaj kihívásaival. A Márai-véletlen mindenkinek kötelező olvasmány, aki csak egy kicsit is szereti a krimit vagy a thrillert, ebben a regényben ugyanis minden megtalálható, ami emlékezetessé tesz egy ilyen alkotást.

Általában nem sokat foglalkozom a könyvek borítójával, amikor a könyvesboltokban először veszem a kezembe és kíváncsian forgatom, lapozgatom őket. Peter Weiler regényének fedőlapját azonban már a kirakatban kiszúrtam. Azok az apró, stilizált vércseppek annak a régi, stílusos gépkocsinak a kerekén ugyanis egyszerre nyugtalanítottak és indították be fantáziámat. Akkor - még a fülszöveget nem olvasva - Stephen King autós rémtörténeteire asszociáltam, a hátsó borítón látható baljós kép (egy földön fekvő és egy mellette álló alak felülnézetből az utcalámpa homályos fényében) pedig a Zodiákus című film egyik plakátját juttatta eszembe. Aztán ott volt a még a szokatlanul titokzatos cím, A Márai-véletlen, ami szintén nem sok fogódzót adott azzal kapcsolatban, tulajdonképpen mire is számíthatok. Egyszóval a kíváncsiságom csak tovább fokozódott.

A Márai-véletlen tehát minden szempontból meglepetés volt, egyáltalán nem okozott csalódást, pedig sem sorozatgyilkos, sem életre kelt és megvadult autó nem szedi benne áldozatait. Viszont - ahogy azt a cím is jelzi - Márai Sándor nem véletlenül került ebbe a bűnügyi regénybe, még akkor is, ha első pillantásra némiképp talán meghökkentőnek tűnik az író szerepeltetése egy krimiben. Weiler azonban szinte észrevétlenül és meglepően könnyedén építi bele a fikcióba Márai valóságos alakját, és elragadó módon festi meg az emigráns író öregkorának magányát, utolsó érzelmi fellángolását, és sajátos magyarázatot ad annak 88 éves korában elkövetett öngyilkosságának okaira is. Kifejezetten élveztem ezeket a "Márai-fejezeteket", amelyek ironikusan és üdítően, mindenféle erőlködéstől mentesen játszanak el a fikció és valóság határainak egybemosásával.

Weiler regénye a nyár egyik legjobb krimije, magasan kiemelkedik hasonló műfajú társai közül. Szórakoztató és lendületes, olyannyira, hogy szinte lehetetlen letenni, amíg a végére nem értünk, a csavaros sztori egyre kérlelhetetlenebbül száguld a torokszorító végkifejlet felé, miközben a szerző folyamatosan szinten tartja és adagolja az olvasóknak a feszültségpirulákat. A történetet egy régi autóval, egy 1960-as kék Pontiac Catalina megvásárlásával kezdődik, amelyhez Pamela Taylor, a fiatal biológus jut hozzá egy aukció során. Az autó azonban - amelyet egykori gazdája korábban egy föld alatti garázsban okkal temetett el -szörnyű titkot rejt: egy cserbenhagyásos, halálos kimenetelű gázolásét. Pamela megtalálja az autóban elrejtett üzenetet és a törött szemüveget, majd úgy dönt, pasijával, Paullal együtt indulnak felderíteni a Pontiac és gazdájának sötét múltját. De nehogy azt higgyük, hogy ezen autó körül forog A Márai-véletlen, a központi szereplők ugyanis nem is élő emberek, hanem két szobor, amelyek ugyanazt az alakot ábrázolják: egy indiánt, kezében a lándzsával, amint éppen ugrat a lovával.

Ezek a titokzatos szobrok, amelyeket lehetetlen szabad szemmel megkülönbözetni, egyfajta mágikus őserővel rendelkeznek, képesek arra, hogy egyesek életét örökre tönkretegyék, másokat pedig életre szóló szerencsével ajándékoznak meg. Ezek megszerzése körül forog a regény cselekménye, ám a kapcsolat kettős, nemcsak az alkotásokat megkaparintani vágyók befolyásolják a szobrok sorsát, hanem ezek a műtárgyak is erőteljesen hatnak a velük kapcsolatba kerülők életére. Weiler tehát a krimi mellett egy lebilincselő misztikus thrillert is írt, amely a véletlen, a szerencse és a sors létezését és lehetőségeit vizsgálja, amelyben nagy szerepet kap egy titokzatos szekta is, melynek tagjai szintén a szobrok megszállottjai. A cselekmény két idősíkban és több szálon fut, ezek a szálak pedig bravúros módon keresztezik egymást, és hálózzák be a cselekményt, nemzedékeket és egymástól távoli szereplőket kapcsolva össze téren és időn át.

Weiler hatásosan rajzolja meg a san diegói és philadelphiai helyszíneket, és magabiztosan mozgatja a szereplőket, és a krimi dramaturgiájának megfelelő ritmusban rakosgatja helyükre a kirakós darabjait, hogy idővel egyre többet érthessünk meg a szövevényes ügy részleteiből, és végül kitaláljunk az útvesztőből. A feszültség egy pillanatra sem lankad, van itt emberrablás, magánnyomozás és a műkereskedők világában zajló, műkincsek utáni hajsza egyaránt.
De a szerző attól sem retten meg, hogy sötétebb tónusú motívumokhoz nyúljon, A Márai-véletlenben találunk kifejezetten horrorisztikus elemeket is, a philadelphiai Mütter Múzeum helyszínként való többszöri szerepeltetése egyenesen hátborzongató, a megdöbbentő orvosi múzeumban ugyanis olyan bizarr eseteket mutatnak be látványosságként, amelyek valamiért különlegesek, a regény csúcspontja is itt játszódik, a több száz formalinban lebegő emberi testrészt között, ahol többek között a Warrington-sziámiikrek csontváza is ki van állítva.
Peter Weiler azonban ezeket a hátborzongató és helyenként nyomasztó tónusokat sikeresen ellenpontozza humorával és iróniájával, amelyek nem egyszer már-már sajátos morbid groteszkbe csapnak át, ilyen jelenet például az idős Márai revolvervásárlása és az ezzel szerzett 15 napos haladék, vagy a félkarú emberrabló szerepeltetésére, aki mintha csak a Twin Peaksből került volna ide, vagy akár a Beach Boys dalszöveg felbukkanása is, nem beszélve a tetoválásról, amiről azonban további részleteket nincs szándékomban elárulni…

Bajtai András